2015. május 25., hétfő

Franciaország 2015. 05. 10-14./France 2015. 05. 10-14.

2015 tavaszán, abban a megtiszteltetésben részesültünk, barátommal, Dáviddal, hogy tanáraink minket választottak ki, arra a feladatra, hogy képviseljük országunkat, illetve iskolánkat a franciaországi Albi városában megrendezésre kerülő nemzetközi Erasmus+ program keretében megrendezett konferencián. A programban több európai országból, egy-egy iskola vesz részt, iskolánk a fényt választotta témaként, mivel 2015 a fény éve. Ebben a témában kellett elkezdenünk dolgozni.
A több hónapos munka után, nagy örömünkre végre eljött az utazás napja. 2015 május 10-én, a 7:30-kor induló járatra volt jegyünk.
Körülbelül 7 óra körül, megkerestük azt a kaput, ahol a mi gépünkhöz kellett beszállni. Aztán megkezdődött a 1,5 órás út a müncheni repülőtérig.
Mikor leszálltunk Münchenben, a következő gépünk felszállásáig 2 óránk volt, ezért felfedeztük a reptér azon terminálját. Ezután megint megkerestük a megfelelő kaput, majd felszálltunk, és a Toulouse-i repülőtérig repültünk.
A leszállás után megkerestük a csomagjainkat, majd a helyi tömegközlekedéssel próbáltunk eljutni a vasútállomásig. Itt egy pár órával későbbi vonatra vettünk jegyet, majd elindultunk a város központja felé, ahol egy parkban leültünk, hogy kipihenjük a repüléssel járó fáradalmakat. Itt két részre oszlottunk, először mi Dáviddal, majd tanáraink kaptak fél-fél órát, városnézésre.
A kis körbetekintés után, visszatértünk a vasútállomásra, és felszálltunk az Albi felé tartó vonatra. Már a Toulouse-i vasútállomáson találkoztunk az olasz delegáció tagjaival, akiket tanáraink már megismertek, a decemberi, mi iskolánkban tartott konferencián.
Mikor leszálltunk Albiban, ott vártak minket a francia házigazdáink, a litván és a spanyol delegáció tagjaival is. Ezek után elvittek minket a hotelünkig, ahol végre kipihenhettük az utazás fáradalmait. Este ismét külön váltunk a tanároktól, és elmentünk vacsorázni. Ezután visszatértünk a hotelbe, hogy aludjunk egy jót a másnapi konferencia előtt.
Másnap reggel kipihenten keltünk, majd a reggeli után házigazdáinkkal találkoztunk Albi leghíresebb látványosságánál, a katedrálisnál, és elvezettek minket az iskoláig, ahol részt vettünk a megbeszélésen. Erről Dávid irományában olvashatnak.
A megbeszélés után, a délutánunk városnézéssel telt, majd este közös vacsorát szerveztek a franciák, az egyik helyi étteremben.
Másnap reggel szintén reggelivel kezdtünk, aztán ismét az iskolához mentünk, ahol megtartották a konferencia második napját is, amiről szintén Dávid írt.
Aznap délután a helyi katedrálist nézhettük meg belülről, illetve az egyik helyi múzeumot is megtekintettük. Aznap este egy kerti partyban vehettünk részt, ahol nagyon jó volt a hangulat, és nekünk is sikerült beszélgetnünk a többi delegáció tagjaival.
A következő napra a szervezők egy Toulouse-i kirándulást terveztek be, ahová külön busszal utaztunk.  Itt egy pár órás városnézésben volt részünk, megtekintettünk templomokat, megnézhettük belülről a Toulouse-i városházát, majd volt egy kis szabadidőnk is, a busz érkezéséig.
Miután visszatértünk Albiba, estére egy záró vacsorára voltunk hivatalosak, ahol nagyon finom ételeket szolgáltak fel, így aznap este sem maradtunk éhen.
Másnap, május 14-én, eljött az ideje hazatérni, ezért reggel összepakoltunk, reggeliztünk, majd elindultunk az állomásra, és ismét visszatértünk Toulouse-ba. Itt csomagmegőrzőben hagytuk a bőröndjeinket és ismét elindultunk egy kisebb városnézésre. Bicikliket kölcsönöztünk és úgy kezdtük el bejárni először a várost, aztán elindultunk a kiépített bicikli úton, a városhatáron túlra. 10 kilométert tekertünk, amikor úgy döntöttünk, itt az ideje visszafordulni.
A körülbelül 20 kilométer biciklizés után leadtuk a bicikliket, majd ebédeltünk. A vasútállomáson visszaszereztük a csomagjainkat, majd elindultunk a repülőtér felé.
A brüsszeli leszállás után az ottani modern reptér kényelmét élvezhettük abban a körülbelül 50 percben, amíg várnunk kellett a következő gépre. Az út további része repülésből és a csomagjaink hajkurászásából állt.
Összességében egy nagyon jó úton vehettünk részt, a konferencia is érdekes volt, Albi városa gyönyörű, ezért hálával tartozunk Almási Andrea és Molnár Ágnes tanárnőknek és Vlasits Géza tanár úrnak, amiért minket vittek el erre az útra.
_________________________________________________________________________________

In the spring of 2015, our teachers have chosen us, with my friend David, to represent our school and our country, at an international conference for the Erasmus+ program, in the french city, Albi.  Several european countries are taking place in this program, with one-one school. Our school has chosen the light as the theme, because 2015 is year of light. We had to start our work in this topic.
After months of hard working, we have arrived to the date of our travel. We were travelling at 10th, May, with plane. The departure time was 7:30 AM, so we had to wake up early in the morning. Our first flight was 1,5 hours, until the München Airport. We had 2 hours to explore that one terminal of the airport. After that, we had another 2 hours flight, and the we finally arrived in Toulouse.
After the landing, we searched for our packages, then we used the public transport to get to the railway station. We bought a ticket towards Albi, but we had some free hours in Toulouse, so we have gone inside the city, and stopped at a park, to get some rest after the flights. Then we split up, David and I had a half hour, and then our teachers got a half hour to explore that part of the city. After that, we went back to the station, and searched for our train. We ran into the Italian delegation at the railway station, our teachers were familiar with them, because they could meet them in the previous conference, which was organized in our school, in the December of 2014.
When we got off the train in Albi, we have finally met our french hosts, the Lithuanian and the Spanish delegation. After this, we have arrived in our hotel, and take some rest, and later, we decided to go for a walk, and eat something at a restaurant. Afterwards we went back to our hotel, and fell asleep.
The next day was the first day of the conference. We had breakfast, then we met with our hosts at the most famous landmark of Albi, the cathedral. Then we arrived to the school, and we have taken part in the conference, which you can read about on David’s blog.
In the afternoon, we have gone into the city, for a sightseeing, then we had dinner in one of the local restaurants.
The next day we had the second part of the conference, and after that we had the chance to explore the cathedral from the inside, and that night, we had a garden party at one of the french hosts house.
The following day we had a great time in Toulouse, with our french hosts as tour guides. And then we had a dinner again, which was the official ending of the conference.
Unfortunately, the next day it was the time to go home. We have got our packages, and have gone to the station. In Toulouse we let our packages at a luggage storage, and explored Toulouse by bike. We had a 20km bike tour, then we returned the bikes, and reclaimed our luggages, and traveled back to Hungary.
From Toulouse we flought towards Brussels, where we had only 1 hour until the next flight, and we finally got home at around 10:30 PM.

At all it was a really good journey, we have met a lot of new people, the conference was interesting, and the city of Albi was really beatufil, so we have to thank our teachers, Andrea Almási, Ágnes Molnár and Géza Vlasits for choosing us for this project.


2015. április 29., szerda

Videó a napfogyatkozás alatti mérésről / A video about measuring during solar eclipse

David Gyaraki is measuring light with official light meter during partial solar eclipse on 20th March

Képek / Pictures

David Gyaraki during the observation of partial solar eclipse
David Gyaraki while measuring light
Our official light meter in work
Me while recording data
Our Geography (left) and Biology (right) teachers during observation of solar eclipse
Me during observation of solar eclipse on 20th March
Me trying to take a photo about partial solar eclipse with phone

2015. március 22., vasárnap

Napfogyatkozás 2015. március 20-án/Solar Eclipse of March 20, 2015

2015. március 20-án egy teljes napfogyatkozás volt észlelhető Európa egyes részein, pontosabban a Feröer-szigeteken és a Spitzbergákon, emellett Európa nagy részén részléges napfogyatkozás volt látható.

Az esemény alatt méréseket végeztünk, illetve az iskolánk nagyon sok diákja figyelte meg ezt a ritka esetet. A méréseket tablettel, okostelefonnal, illetve egy hivatalos fénymérő eszközzel. A fényt LUX-ban mértük, és az eredményeket különféle táblázatokon és grafikonokon ábrázoltuk. 














On the 20th of March, 2015 a total solar eclipse could be observed in several parts of Europe, to be more accurate, in the Feröer Islands and the Spitsbergen, and a partial solar eclipse could be seen in the large part of Europe. 

During the event, measurements were made by us, and a lot of students of our school were watching this rare phenomenon. The measurments were performed by a tablet, a smartphone and an official light meter. We measured the light in LUX and we created various tables and diagrams including the results.



2015. március 5., csütörtök

Erasmus projekt - A fény/Erasmus project - The light

Szeptember elején meghirdették a projektet a természettudományos tárgyak tanárai, kiderült, hogy a fényről fog szólni a projekt, mivel 2015 a fény éve. Mérések, vizsgálatok és kutatások lesznek a fénnyel kapcsolatban, és azon gondolkoztunk, hogy a 21. századi technika, a számítógépek, okostelefonok és tabletek hogyan használhatóak ehhez a projekthez. A tanárok elmondták, hogy kirándulásokat és tudományos előadásokat, valamint különféle kutatásokat fognak szervezni a témával kapcsolatban, amelyeken többet megtudhatunk a fénnyel kapcsolatban. És a legizgalmasabb része a projektnek az, hogy néhány fő külföldre utazhat, és ott más nemzetű tanulókkal is találkozhat, ismerkedhet, valamint előadhatja észrevételeit, kutatási eredményeit angolul is.

Október 20-án tanári előadásokat tartottak az iskolánkban a témával kapcsolatban, a biológia, kémia, fizika és földrajz tanárok, tartalmas Power Point prezentációkkal kísérve. Körülbelül 40 diák hallgatta végig a tanárok előadását, mely rendkívül érdekesnek és hasznosnak bizonyult.

November 17-én kipróbáltuk az okostelefonok, illetve tabletek fénymérési képességeit. A programok mérési pontossága jelentősen eltért, mely a későbbiekben a grafikonokon is vissza fog köszönni. Ebben megközelítőleg 25 diák vehetett részt.

December 15. és 17. között Budapesten tartottak nemzetközi találkozót, melyen az iskola tanárai képviselték az iskolát a programban.

Január végén megérkezett iskolánkba a megvásárolt hivatalos fénymérő, melynek elsajátítottuk használatát valamint összehasonlítottuk a korábban letöltött applikációk pontosságával. Az eredmény néhol jelentős hasonlóságokat mutatott míg máshol szembetűnően eltért.

Nem sokat váratott magára, a mérések februártól el is kezdődtek a fénymérővel valamint a többi eszközzel.

Márciusban az is eldőlt, ki utazik az iskolából a Franciaországban tartott konferenciára. Hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy ránk esett a választás, ezért gőzerővel vetettük bele magunkat a munkába.

Ezt a blogbejegyzést Gyaraki Dávid és Neszt Levente készítette.
___________________________________________________________________________

The project had been announced by the teachers of natural scientific subjects in September and it shortly turned out to be about the light since 2015 is the year of light. Measures, experiments and researches would take place linked to the light, and we were wondering about how the technique of the 21st century, like computers, smartphones or tablets could be used in purpose of the project. According to the teachers excursions, scientific performances as well as different researches would be organized in that topic in which we can get some further useful information about light. What is more, the most exciting part of the project is that some people will have the opportunity to travel abroad where they can meet with other students from different nations, get to know them and last but not least they can perform their observations and accomplishments of researches in English as well.

Lectures were held in line with the topic on 20th October by 
Geography, Biology, Chemistry and Physics teachers from our school, followed by Power Point presentations full of meat. Nearly 40 students attended the lectures which proved to be pretty interesting and useful. 

Light metering abilities of smartphones and tablets were tested on 17th November. Punctuality of measurement of the applications differed significantly which is going to throw back in our diagrams in the future. Approximately 25 students were involved in this.

From the 15th till the 17th of December, our school organized an international meeting for the countries involved in the project, where only teachers got invited from the other countries.

In the end of January, the official light meter finally arrived to our school. We mastered its usage and compared the meter’s precision with the previously downloaded applications’ punctuality. Results showed some similar points, while in other cases, some conspicuous differences could be found.

We did not have to wait long to use our new skills in practice, we started the measurements in the beginning February.

In the previous days, it turned out that me and David Gyaraki are the students, who are going to France this summer within the framework of the project. It was a huge honor for us, so we started the work immediately.

This article was created by David Gyaraki and Levente Neszt.